Tapéták

blankKimagasló, azonnal vihető készlettel rendelkezünk, 100-120 féle kapható raktárról! Katalógusainkból 1-3 hét átfutással rendelhetők, több, mint 15000 fajta. Érdeklődjön e-mail-ben, mielőtt elkötelezné magát, nagy valószínűséggel be tudjuk szerezni a kívánt terméket….

Amikor tapétát választunk, akkor már a burkolatok megvannak, sőt a laminált padló is a helyén van, tehát nagyjából tudjuk, milyen stílust és hangulatot szeretnénk kialakítani otthonunkban. A tapétákkal tudjuk talán a legjobban meghatározni a hangulatot. Akár egy teljes körű lakásfelújításon vagyunk túl, akár csak a falakat szeretnénk megújítani, a tapéták gödöllői üzletünkben nagy választékban állnak rendelkezésére.

Minden korszaknak megvan a maga divatja, a nyolcvanas években a mintás tapéták voltak népszerűek, aztán jöttek az egyszínű falak, ahol inkább a festett fal dominált, illetve a festhető tapéták.  Ma már újból a tapéta a trend, esetleg keverve a festett fal a tapétással. Már nincsenek szabályok, csak az, hogy jó ízléssel válasszuk ki a megfelelő mintát, ami nem kis feladat, hisz az utóbbi években a tapéták olyan változásokon mentek át, hogy az egészen letisztulttól az antikolt aranyon át a dzsungel hatásig minden megtalálható, ráadásul nagyon jó minőségben.

Egy ilyen tapéta teljesen át tudja alakítani a lakást, arra azonban ügyeljünk a választásnál, hogy szűk helyiségbe, például előszobába vagy közlekedőbe ne válasszunk sötét színt, mert az szűkíti a teret, a világos hideg színek, mint a világoskék is, tágabbnak mutatják a szűk folyosókat. Azt is érdemes végiggondolnunk, hogyha egy nagyon látványos, mintás tapétát választunk, az összenyomja a teret, illetve a bútorokkal nem feltétlen harmonizál. Ezért is lett népszerű az a megoldás, amikor viszonylag semleges, egyszínű falakat választunk, de egy falat kiemelünk, és egy látványosabb, színesebb tapétával vonjuk be. A nappaliban általában ez a kanapé mögötti rész, ez a nappali szíve, vagy a hálóban az ágy mögötti fal.

Ezekkel a megoldásokkal kiemelhetjük az adott szoba fő bútordarabját, így teljesen egyedivé tehetjük otthonunkat. Ha egy-két év után megunjuk a díszes tapétát, hamar és könnyen lecserélhetjük, és ez meglehetősen költséghatékony megoldás, hiszen csak azt az egy-egy falat kell megváltoztatni, amin a nagyon mintás tapéta volt, és máris új hangulatot varázsolhatunk lakásunkba. Gödöllőn a tapéták sokféle mintában és színben választhatók, azt ajánljuk, ne siessük el a választást, szánjunk időt a legideálisabb tapéta kiválasztásához. Sokan kérdezik, hogy nehéz-e a tapétázás, mert szívesen elkezdenék önerőből. A tapéta felvitele a falra önmagában nem olyan bonyolult dolog, ez a fal minőségétől függ.

Ha régi falról van szó, ami egyenetlen, repedezett, akkor inkább hívjunk szakembert, mert a falat elő kell készíteni. Ha azonban sima, hibátlan falunk van, akár egyedül is nekivághatunk, de előtte nézzünk utána a tapétázás menetének, és szerezzük be a szükséges eszközöket. De nem történik semmi baj akkor sem, ha elkezdjük, és menet közben rájövünk, hogy ez mégsem megy, mert ha szakembert hívunk, kijavítja a hibákat, úgy, hogy annak nem marad nyoma.

Üzletünkben, Gödöllőn tapéták sokasága várja Önt, különböző forgalmazóktól, kiváló minőségben. A papír tapétákon kívül léteznek  vászon vagy vászon hatású, illetve lemosható tapéták. Ez utóbbit azoknak ajánljuk, ahol kis gyerek van a családban, valamint a konyhába vagy fürdőszobába is jó választás. Nehéz lenne felsorolni, mennyire sokféle a kínálat tapétákból gödöllői üzletünkben, ezért azt javasoljuk, jöjjön el vagy írjon email-t, de mindenekelőtt fontos lemérni, hogy mennyi tapétára van szüksége.

Ez nagyon egyszerű, ha a falban nincs beugró vagy ablak, ajtó, de általában szokott lenni. Lemérjük a fal szélességét és magasságát. Ez adja meg a terület nagyságát, majd lemérjük az esetleges ajtó vagy ablak területét is, és azt kivonjuk a fal területéből. De ha csak leméri a falak és nyílászárók méreteit, üzletünkben szakembereink kiszámolják a szükséges mennyiséget.

Válasszon különleges tapétáink közül, akár otthonát szeretné újjávarázsolni, akár egy üzlethelyiséget, üzletünkben megtalálja a megfelelőt, sőt ha elveszett a nagy kínálat útvesztőjében, kollégáink azon lesznek, hogy a legjobb áron megtalálják Önnek a legideálisabb tapétát.

gdpr-image
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk.
Adatvédelem